33. alkalommal rendezték meg a Szüreti Futónapot Gyöngyösön, ahol idén is kicsik és nagyok együtt rótták a köröket a város főterén. A szervezők minden korosztályból várták a lelkes futókat – az ovisoktól egészen a szépkorúakig –, és végül több százan álltak rajthoz. A jó hangulatú esemény nemcsak a mozgás öröméről, hanem a közösség erejéről is szólt.
33. alkalommal álltak rajthoz kicsik és nagyok a Szüreti Futónapon. A verseny történelme összeköthető a Gyöngyösi Triatlon, Atlétikai és Szabadidősport Klub indulásával, emelte ki lapunknak Gyallai János szakosztályvezető, aki hozzátette, minden korosztályból várták a jelentkezőket, így az óvodásoktól kezdődően, az általános és középiskolásokon át, egészen a felnőttekig bárki benevezhetett a versenyre.
Gyallai János kiemelte, hálás a rengeteg önkéntesnek, szervezőnek, pedagógusoknak a támogatásért és kemény munkáért ami a versenyt megelőzte, valamint az önkormányzatnak is a pénzügyi segítséget, emiatt pedig a vártnál sokkal több, közel 800 gyermek indulhatott el a futónapon. Az összes korcsoportban szoros volt a küzdelem, a kicsik is nagyon komolyan vették a versenyt.












A Berze Nagy János Gimnázium több mint 150 diákkal érkezett. Somodi Bálint testnevelő tanár szerint, ez egy remek rendezvény a sport népszerűsítésére, arra, hogy kimozdítsák az iskolából a gyerekeket. A versenyzés pedig olyan helyzetet teremt a tanulóknak, amit az iskolában nem mindig tudnak átélni, hiszen komolyan veszik a megmérettetést, és minden beleadnak a győzelem érdekében.
A nap során a versenyek mellett a hangulatra sem lehetett panasz, szülők, pedagógusok egyszerre drukkoltak a gyerekeknek, akik mindent bele adtak a Fő téren kialakított futópályán.


