F.E.J.- indul a jelentkezés a vetélkedőre

x Hirdetés

Elindult a jelentkezés a 9. Fiatalok az Egészséges Jövőért vetélkedőre. A szervezők az ország összes tanintézményébe kiküldték a felhívást, a 12-19 éves korosztály számára. A döntőt idén nem Gyöngyösön, hanem Zalaegerszegen rendezik, hogy a Nyugat-magyarországi fiatalok számára is népszerűsítsék a versenyt.

x Hirdetés

9 éve indult először városi versenyként a FEJ, vagyis a Fiatalok az Egészséges Jövőért vetélkedő, amelyet az orvosi család, a Watti testvérek álmodtak meg. Akkor csak középiskolások részvételével zajlott a verseny. Mára azonban az ország legnépszerűbb egészségügyi vetélkedőjévé nőtte ki magát és már 12 éves kortól lehet jelentkezni. Dr. Watti Rézan lapunknak elmondta: több pedagógus is jelezte, hogy nem szerencsés egy versenyben indítani az általános,- és középiskolásokat, ám a szervezők tapasztalatai azt mutatják: sok esetben a fiatalok több pontot szereznek és jobban felkészülnek.

A diákok nem csak gyakorlati, hanem elméleti feladatokat is kapnak
Forrás: Gyöngyösi Médiaközpont

Több újdonság is lesz az idei versenyen, például, hogy a döntőt Zalaegerszegen rendezik, december 5-én. A szervező hozzátette: azért döntöttek így, mert eddig Nyugat-Magyarországról kevesebb diák jelentkezett, így szeretnék azon a területen is népszerűsíteni a vetélkedőt.

Dr. Watti Rézan elmondta: az elmúlt 8 évben több mint 1000 diák vett részt a versenyen és többen éppen emiatt választottak egészségügyi életpályát maguknak. A versenyfelhívást már az ország valamennyi általános, -és középiskolájába kiküldték, egészen október 24-ig lehet jelentkezni. 

x Hirdetés

Mátrai Szüreti Napok – 1 nap múlva kezdődnek a programok

A gyilkos gázra figyelmeztetnek