Bemutatkoztak a farkasok (galéria)

x Hirdetés

Bemutatkozott a HE-DO B. Braun Gyöngyös kerete az idei bajnoki nyitány előtt. A csapatfotózás során a klub legújabb szerzeményei is szerepeltek, egyik játékosuk egyenesen a spanyol első osztályból érkezett a Mátra lábához.

x Hirdetés

Már csak az utolsó simítások vannak hátra, hamarosan kezdődik az idei férfi NB1-es kézilabda szezon. A HE-DO B.Braun Gyöngyös játékosai kedden a szezon előtti fotózáson vettek részt, ahol a klub új játékosai először húzhatták magukra a csapat mezét.

A nemzetközi rutinnal is rendelkező Daniel Neves a Cuenca együttesétől, a spanyol első osztályból igazolt a farkasokhoz – mint lapunknak kiemelte, a várossal és a csapattal már előzetesen is volt kapcsolata, hiszen a klub egykori játékosa, Pedro Martins jó barátja, ő pedig rengeteg szép dolgot mesélt a városról. Éppen ezért döntött úgy, hogy a farkasok színeiben próbálja majd ki magát a magyar bajnokságban.

Az új igazolásokkal pedig a Bíró Balázs vezetőedző is elégedett, mint kiemelte, emberi és szakmai oldalról sincs hiányérzete az érkezőkkel kapcsolatban. A játékosok motiváltságával és mentalitásával nincs baj, a forma időzítés jelenleg is zajlik, ami azért sem probléma, mivel csapat számára az első lényeges mérkőzések októbertől kezdődnek.

A csapat ugyanis egyből az ezüstérmes OTP Bank-Pick Szeged otthonába látogat a szezon első meccsén, ezt követően jön a Tatabánya elleni találkozó, majd hazai pályán az újonc Szigetszentmiklós ellen lépnek először pályára a gyöngyösiek szepetember 13-án.

x Hirdetés

Így túrázzunk a kánikulában