Ismét összeültek a városvezetők és többek között elfogadták az idei évi költségvetés első félévi módosítását, amely az év közben beérkezett támogatásokhoz és számviteli előírásokhoz igazodik. A főösszeg közel 18 milliárd forintra emelkedett.
A testület látványcsapatsport-egyesületek támogatásáról is határozott, amely során at Energia SC, a Gyöngyösi Atlétikai Klub, a Gyöngyösi Röplabda Sportegyesület, és a Gyöngysport Kézilabda Nonprofit Kft. is anyagi segítségben részesül.
Fontos döntés született az önkormányzati bérlakásokról is. Mivel több bérlő is jelezte, hogy egy összegben megvásárolná az ingatlant, az önkormányzat rendeletet módosított, így a vásárlók 5 százalék vételárkedvezményben részesülnek, és mentesülnek a vagyonszerzési illeték alól, és nem kell megfizetniük a szerződéskötés költségeit sem.
A képviselők ismét segítik a szabadidős rendőrök és a városrendészet közöt járőrözését, a csütörtöki döntéssel újabb, közel 2 millió forint támogatást ítéltek meg a rendőrkapitányság számára.
A képviselő-testület – jogszabályi kötelezettség alapján – módosította a polgármester és az alpolgármester illetményét. Szókovács Péter polgármester bejelentette, hogy a kötelező emelés összegének terhére minden hónapban gyöngyösi civil szervezeteket támogatat, Nagy Attila alpolgármester pedig szintén közösségi célokra fordítja az emelés összegét, először az Életfa Ökopark öntözőrendszerének kialakítását segíti.