Több mint 20 produkció érkezik a színpadra, és idén is több kísérőprogram várja a látogatókat. Összesen 22 borászat képviselteti magát, de lesz vásár, gasztroudvar, de még egy vidámpark is várja a kilátogatókat.
Pénteken 17 órától kezdődnek a programok, a Gyermekek Színháza Meseházikó fellépésével, ezt követően színpadra lép a Megasztárból ismert Torres Dani is, majd a latin vonalat folytatva jön a Pablo & The Escobars. Az első nap nagy fellépője a 30Y lesz, akik 20 órától robbantják fel a Fő teret, de utánuk is érdemes még maradni, hiszen zárásként a Candymen Duo jön.
Lesz gasztroudvar, vidámpark és vasárnap a nosztalgiagőzössel lehet Gyöngyösre utazni Budapestről. Főszerephez jutnak a mátrai borok is. A térség borászatai között idén is sokan itt lesznek, hogy megmutathassák a termékeiket. A rendezvény előtti hetekben több borversenyen is részt vehettek a termelők, a díjakat a Bornapokon adják át. Idén 22 borászat képviselteti magát – tudtuk meg Nyilas Ilonától, a Mátrai Hegyközségi Tanács elnökétől.
Újdonság, hogy idén bizonyos összeg fölött mindenki kap egy tombolajegyet, és 3 borászathoz kapcsolódó díj találhat gazdára szombat délután – tette hozzá az elnök.
A hétvége során érdemes követni a Gyöngyösi TV Facebook, Instagram, Tiktok és Youtube csatornáit, ugyanis élő bejelentkezésekkel, exkluzív interjúkkal, kulisszatitkokkal és nyereményjátékokkal is érkezünk majd.