160 diáknak tartottak drogprevenciós előadást

x Hirdetés

Drogprevenciós előadáson vettek részt a Mátra Erdészeti, Mezőgazdasági és Vadgazdálkodási Szakképző Iskola és Kollégium tanulói, melynek során egy volt drogfüggő osztotta meg személyes történetét. Márk Tibor 16 éven át élt a kábítószerek fogságában, és megrázó vallomásában a szenvedélybetegség pokláról beszélt a fiataloknak.

x Hirdetés

Két napon át összesen 160 diák hallgathatta meg az Árral Szemben a Jövőért Alapítvány drogprevenciós előadásait. A program során a szervezet elnöke saját életútján keresztül mutatta be, milyen súlyos következményekkel járhat a droghasználat, és mennyire könnyű belecsúszni a függőségbe.

Márk Tibor küldetése, hogy megmutassa a fiataloknak, milyen veszélyeket rejt a kábítószer. Fotó: Gyöngyösi Médiaközpont

A fog- és hajhullást, valamint a szélsőséges idegrendszeri állapotok széles skáláját is megtapasztalta önmagán Márk Tibor. Az alapítvány elnöke 16 évig volt drogfüggő, azonban most már legalább ugyanennyi ideje teljesen tiszta életet él. Küldetése pedig az, hogy megmutassa a fiataloknak, milyen veszélyeket rejt a kábítószer.

     

Horváth László: a fiatalok védelmében folyamatosan szerveznek drogprevenciós előadásokat. Fotó: Gyöngyösi Médiaközpont

A drogbűnözők elleni országos hajtóvadászat is része a megelőzésnek, hiszen a kereskedők elfogásával kábítószerből is kevesebb van az országban – mutatott rá Horváth László, a kábítószer-kereskedelem felszámolásáért felelős kormánybiztos. Kiemelte, a drog elleni harc teljes társadalmi összefogást kíván, így a kormányzati szerveknek, a szaktárcáknak és a különböző hivatásosoknak is együtt kell dolgozniuk.

Horváth László hozzátette, a fiatalok védelmében folyamatosan szerveznek drogprevenciós előadásokat az iskolákban és a nyári táborokban is. 

x Hirdetés

Kétszer is betört ugyanabba a házba – lezárult a nyomozás

Már javában tart az igazi eperszezon