Helyi és sztárfellépők, kirakodóvásár, szórakoztató műsorok – alig három hét múlva indul a Mátrai Bornapok. Idén is főszerephez jutnak a mátrai borok, és először egy tombolajátékot követően 3 borászathoz kapcsolódó díj találhat gazdára.
Több mint 20 produkció érkezik a színpadra, és idén is több kísérőprogram várja a látogatókat. A szervezők fontosnak tartottak lehetőséget adni a helyi tehetségeknek, így több gyöngyösi előadó is színpadra áll a 3 nap alatt – mondta el Válik István, rendezvényszervező, GyöngyösMa című műsorunkban.

Lesz gasztroudvar, vidámpark és vasárnap a nosztalgiagőzössel lehet Gyöngyösre utazni Budapestről. A három nap alatt érkezik többek között a 30Y, Beton Hofi és színpadra lép Balázs Pali is.

Főszerephez jutnak a mátrai borok is. A térség borászatai között idén is sokan itt lesznek, hogy megmutathassák a termékeiket. A rendezvény előtti hetekben több borversenyen is részt vehettek a termelők, a díjakat a Bornapokon adják át. Idén 22 borászat képviselteti magát – tudtuk meg Nyilas Ilonától, a Mátrai Hegyközségi Tanács elnökétől.
Újdonság, hogy idén bizonyos összeg fölött mindenki kap egy tombolajegyet, és 3 borászathoz kapcsolódó díj találhat gazdára szombat délután – tette hozzá az elnök.


