A jó idő beköszöntével kigurulnak a garázsból a kétkerekű járművek is, éppen ezért elengedhetetlen, hogy mindenki felkészülten és körültekintően vágjon neki a tavasz első útjainak. Emellett az autósoknak is érdemes fokozottabban figyelni, hogy mindenki épségben térjen haza.
Az első gurulás előtt minden esetben fontos, hogy ellenőrizzük a felszerelésünket, valamint magát a motort is – hangsúlyozta lapunknak Juhász Gábor, a Hatvani Motoros Egyesület elnöke. Hozzátette, ők a szezont ismétléssel kezdik, ilyenkor újra végig mennek azon, hogy mi a teendő egy baleset esetén egészen addig amíg meg nem érkeznek a mentők.
Juhász Gábor türelmet kér mind a motorosoktól, mind az autósoktól, hiszen mind a két résztvevőnek hozzá kell szoknia ahhoz, hogy a kétkerekűek ismét úton vannak. Szerinte a motorosok is nagyon bambák tudnak lenni az első utak alkalmával, hiszen örülnek, hogy végre kigurulhattak a vasparipával, ezért fontos az odafigyelés mindenkitől.
Jövő héttől már számíthatnak a motorosok őket érintő közúti ellenőrzésre és hamarosan a Mátraházán működő LED falon az évszaknak megfelelő videospotok fognak megjelenni, amelyek felhívják a figyelmet a biztonságos közlekedés szabályaira – tájékoztatott a rendőrség.