Durandai drogterjesztőket fogott a rendőrség (videó+galéria)

A durandai városrésznél árult új pszichoaktív szereket az a házaspár, akiket otthonukban értek tetten a nyomozók. Az egyenruhások érkezésekor az egyik gyanúsított a kályhába dobva próbálta eltüntetni a droggyanús anyagokat – írja a police.hu.

x Hirdetés

A nyomozók a házkutatás során több gramm kábítószergyanús anyagot, valamint a porciózáshoz szükséges eszközöket találtak. Összesen 100 adag kábító hatású szert foglaltak le, amelynek feketepiaci értéke közel félmillió forint. A rendőrök továbbá személyautókat és igen komoly pénzmennyiséget is lefoglaltak.

A razzia során több vásárló is érkezett a házhoz, pechjükre már csak a rendőrökkel találkoztak. Ellenük szintén eljárás indult.

A nyomozók a nőt és párját őrizetbe vételük mellett gyanúsítottként hallgatták ki, valamint kezdeményezték letartóztatásukat, melyet a bíróság el is rendelt. A Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztályán új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntett miatt indult eljárás.

x Hirdetés

Los Angeles mellett a Bottyánban is Oscar-gálát rendeztek

Csütörtökig lezárásokra kell számítani a 80-asban