Több kútról is fizetés nélkül hajtott el egy autós, akit egy rövid üldözés után a gyöngyössolymosi elágazónál sikerült lekapcsolni. Az átvizsgálás során kiderült, a kocsinak se rendszáma, se biztosítása, sem pedig érvényes műszakija nem volt, a sofőr pedig még a vezetéstől is el volt tiltva – írja a Gyöngyösi Városrendészet.
A férfi bepróbálkozott egy újabb benzinkútnál is, ahol már nem járt azonban sikerrel. Autóját ezt követően a Jeruzsálem úton hagyta. A városrendészet éjszakai ellenőrzésén észlelte, hogy az autó eltűnt, így a rendőrség kérésére az esti szolgálat alatt külön figyelték, hátha feltűnik a kocsi. Ez később meg is történt, a sofőr viszont nem volt együttműködő, meglépett a hatóságok elől, végül pedig a 24-es főúton sikerült megállítani.
A sofőr ráadásul a vezetéstől is el volt tiltva, ezt pedig úgy próbálta eltitkolni, hogy helyet cserélt utasával, a terv szépséghibája, hogy neki alapból nem volt jogsija. A kocsi átkutatva olyan eszközök is előkerültek, amelyek vélhetően lopásból származnak. A sofőrt előállították a rendőrkapitányságon utasait pedig tanúként hallgatták ki.