Több mint 7,5 millió forint gyűlt össze a Dr. Fejes András Sport- és Rendezvénycsarnokban lebonyolított 13. Focival a gyógyulásért tornán. A jótékonysági torna résztvevői ezúttal is súlyosan beteg, vagy mélyszegénységben élő gyerekeket támogatnak.
Az összeg felülmúlta a tavalyit, ugyanis a 12. alkalommal megrendezett tornán 5,8 millió forintot sikerült összegyűjteni.
A program reggel 7 órakor kezdődött, összesen 16 csapat alkotta a mezőnyt. Lehetőség nyílt licitálásra is, miközben új elemként a szervezők átadták a Demeter János Fair Play-díjat is.
A 13. Focival a gyógyulásért jótékonysági tornát a magyar válogatott játékosokkal kiálló Felesleves csapata nyerte.
Az idei támogatottak:
Szabó Marcell, 7 éves (Recsk)
Nagy Léna, 3 és fél éves (Nagyfüged)
Hlavács Fanni, 2 éves (Gyöngyöshalász)
Czékmány Hanna, 8 éves (Nagyút)
Sztanek Barnabás, 16 éves (Gyöngyös)
Takács Boglárka, 7 éves (Abasár)
Gyöngyös és Térsége Mentőalapítvány
Age of Hope Gyermekvédelmi Alapítvány