Országszerte több mint 500 tűzoltói beavatkozásra volt szükség az elmúlt 2 napban. A legtöbb esetben, 235 alkalommal a viharos szél miatt kidőlt fákhoz hívták a hivatásosokat – írja az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.
Mint írják, karácsonykor, akárcsak az év többi napján, közel kétezer tűzoltó van szolgálatban ötszáz járművel. Riasztást követően százhúsz másodpercen belül elindulnak oda, ahol baj van.
Sok fa utakra, elektromos vezetékekre, épületekre, autókra dőlt rá, több épületben keletkezett kár a szél miatt. 95 alkalommal tűzhöz riasztották a tűzoltókat, volt, ahol 20 négyzetméteres tűzben a konyha és a mellette lévő kamra teljesen kiégett.
A tűzoltókat csak tegnap nyolcszor hívták olyan idős, egyedül élő emberekhez, akik vagy nem adtak magukról napok óta életjelet, vagy az otthonukban elestek és nem tudtak egyedül felkelni. Az ilyen esetek megelőzése érdekében érdemes jobban odafigyelni egyedül élő idős rokonainkra, szomszédainkra. Azzal, hogy ránézünk az idős szomszédra, megkérdezzük, hogy van, figyelünk rá, felhívjuk idős rokonainkat, akár az életüket is megmenthetjük. Ha azt tapasztjuk, hogy nem reagál, vagy nem tudunk segíteni, hívjuk a 112-es segélyhívó számot.