A városban már több helyen is láthatunk fenyőfaárusokat. Egyelőre még csak érdeklődnek az emberek, azonban az elmúlt évek tapasztalatai alapján az első 2 hét lesz a legforgalmasabb időszak – nyilatkozta lapunknak Alapi Anett kereskedő.
Kiemelte, a legnagyobb kereslet a nordmand fenyőkre van, de a lucfenyő is igen népszerű fajta. A kereskedő hozzátette, 1 métertől egészen 3,5 méterig van választék, legtöbben viszont a 2,5 méteres kategóriát keresik.
Hangsúlyozta, bár élethelyzet függő, hogy műfenyőt vagy élőt választanak az emberek, úgy érzi egyre jobban a valódi fenyők felé tolódik az érdeklődés.
Mint arról korábban beszámoltunk, hazánkban mintegy háromezer hektáron termesztenek fenyőfát, éves szinten pedig 2 millió darab talál gazdára az ünnepi időszak alatt. Az árak tekintetében a szakemberek szerint idén 5-10%-os drágulásra kell majd számítani tavalyi évhez képest képest – közölte korábban a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara.