Rekordszámú résztvevő az országos sakkversenyen (Frissítés)

A Gyöngyösi Arany János Általános Iskola évről évre megrendezi az ifj. Földi István Sakk Emlékversenyt, ezzel emléket állítva a gyöngyösi sakkcsapat éltáblás játékosának. A verseny további célja a sakkbarátság ápolása, valamint a tanulóknak felkészülési lehetőség biztosítása az alapfokú és diákolimpiai versenyekre. 

x Hirdetés

Idén már az 5. alkalommal szervezte meg a Sakkpalota Programban részt vevő Arany János Általános Iskola. Míg az első, városi versenyre összesen három iskolából jelentkeztek, addig idén már országossá nőtte ki magát a megmérettetés, összesen 79 tanuló részvételével. Budapestről, Ceglédről, Hatvanból, Herédről és Egerből is érkeztek, hogy megmutassák tudásukat.

A narancssárga pólós Arany János Általános Iskolások is szép számmal vettek részt a versenyen
Forrás: Gyöngyösi Médiaközpont

A játékosok 7 fordulóban, erősorrend szerint versenyeztek. Négy kategóriában hirdettek győztest, az alsósok, felsősök, fiúk és lányok külön-külön játszottak.-mondta el lapunknak Kerekes András, az intézmény igazgatója.

Az intézményben a Sakkpalota Program 2018 óta van jelen, először csak szakkör formájában, ma már azonban tanóra keretén belül is gyakorolhatnak a gyerekek, akik több versenyen is részt vesznek évről-évre.- tette hozzá Misi Ágnes, az iskola tanítója.

Az esemény fő támogatója a Heves / Nógrád Vármegyei Sakkszövetség, valamint a Kékesi SE Sakkszakosztálya, amelynek vezetője, Barna Nándor elmondta: fontos az utánpótlás nevelése, ezért ez a verseny ehetőséget biztosít arra, hogy lássák a gyermekek fejlődését. Az elnök szerint nem csak a tehetség a fontos a sakkban, hanem a szorgalom is.

A sakkverseny eredményei:

 Alsó tagozat-Lányok:

1.helyezett: Gulyás Hanna (Hatvani 5-ös számú Általános Iskola)

2.helyezett: Juhász Kata (Herédi Általános Iskola)

3.helyezett: Szalai Dóra (Gyöngyösi Arany János Általános Iskola)

 Alsó tagozat-Fiúk:

1.helyezett: Bogár Bence (Mocsáry Antal Általános Iskola, Karancslapújtő)

2.helyezett: Kovács Máté (Herédi Általános Iskola)

3.helyezett: Huczka Balázs (Herédi Általános Iskola)

 Felső tagozat-Lányok:

1.helyezett: Kecskés Anna (Mocsáry Antal Általános Iskola, Karancslapújtő)

2.helyezett: Mizsei Dorka (Bozóky János Általános Iskola,Jászdózsa)

3.helyezett: Kergyik Kincső (Gyöngyösi Arany János Általános Iskola)

 Felső tagozat-Fiúk:

1.helyezett: Muhari Kornél (Lehel Vezér Gimnázium, Jászberény)

2.helyezett: Gregus Bence (Herédi Általános Iskola)

3.helyezett: Kiss Máté (Egressy Béni Két tanítási nyelvű Általános Iskola, Gyöngyös)

x Hirdetés

Gyöngyösre látogatott George Spöttle

A Hit Világa

A Hit Világa