Ezúttal a Parádi úton egy 70 négyzetméternyi járdán kátyúztak, illetve aszfaltoztak a szakemberek. A járdakeret terhére mintegy 1,5 millió forintot fordítottak a munkálatokra – közölte lapunkkal Faragó Tamás a körzet önkormányzati lépviselője.
Legutóbb a Kozmáry utca újult meg Mátrafüreden. Akkor Faragó Tamás elmondta, a Kilátó utca mellett még ez az út várt régóta a felújításra. A 72 méteres szakaszt érintő beruházás mintegy 9 millió forintból valósult meg, amelyből a vízelvezetést is megoldották.