November 12. a Szociális Munka napja, ebből az alkalomból minden évben díjazzák a kiemelkedő teljesítményt nyújtó szociális dolgozókat. Ünnepélyes keretek között a Mátra Művelődési Központban átadták az Elfogadás Díját és a Gyöngyös Város Szociális Ügyéért kitüntetést, immáron tizenhetedjére.
Ünnepi beszédében Szókovács Péter polgármester kiemelte, ez az egy nap talán ki sem tudja fejezni azt a tiszteletet, amelyet a szociális munkások iránt érzünk. Ezt a hivatás ugyanis szerinte minden nap ünnepelni kellene. Hangsúlyozta, a szociális munkások az év minden napján tesznek a közösségért, az elesettekért, segítőkezet nyújtanak a rászorulókért
Először a „Gyöngyös Város Szociális Ügyéért” kitüntetést adta át Szókovács Péter polgármester, amelyet Haraszti Mónika, a Kistérségi Humán Szolgáltató Központ Naplemente Gondozási Egységének szakmai vezetője vehetett át. A kitüntetés annak adható, aki Gyöngyös városban a szociális ellátás területén kiemelkedő munkát végzett, és hozzájárult az ellátás színvonalának emeléséhez. Haraszti Mónika az elmúlt években az idősek alapellátását biztosító szolgáltatásoknak megkerülhetetlen személyisége volt. A segítő szakmát azért választotta, hogy a mások iránti tiszteletet, az elesetteken történő segítést így teljesíthesse be. Közel 2 évtizedes szakmai pályafutása alatt számos pályakezdő tanulhatta meg tőle a gondozás alapjait. Szakmai vezetőként 15 fő munkáját koordinálja napi szinten, emellett pedig a jelzőrendszeres házi segítségnyújtás 25 településén való működését is felügyeli.
Ezt követően az Elfogadás Díját adták át, amit annak ítélhetnek oda, aki Gyöngyösön és térségében önzetlen tevékenységével jelentős és hosszú távon is mérhető életminőségbeli változást ért el a tartós betegségben szenvedők és fogyatékossággal élők csoportjánál. Idén a kitüntetést Erdélyiné Gáspár Katalin, a Gyöngyösi Közös Önkormányzati Hivatal esélyegyenlőségi és intézményi referense kapta meg.
Erdélyiné Gáspár Katalin oktatási szakemberként szakmaiságával, elhivatottságával és hitével szabadidejében a társadalomnak egy olyan szegmensében dolgozik civilként, ahol halmozottan jelentkezik a szociális, az egészségügyi és a mentális fogyatékosság. Évek óta halmozottan hátrányos gyerekekkel foglalkozik, úgy, hogy életvezetésben, tanulásban és szabadidős tevékenységben mintát nyújt a gyerekek számára.