Komoly képviseletet szerzett a Heves vármegyei közgyűlésben Gyöngyös is térsége, miután három gyöngyösi és egy gyöngyöspatai politikus is is bejutott a testületbe. Faragó Tamás önkormányzati képviselő bízik abban, hogy akárcsak az elmúlt időszakban, úgy a következő öt évben is konstruktív és ésszerű munkát tudnak majd végezni.
Mint arról korábban beszámoltunk erős képviselete van Gyöngyösnek, miután a Heves vármegyei közgyűlésben dolgozik a következő években Szókovács Péter, Faragó Tamás és Kárpáti István. Faragó Tamás Gyöngyös Ma című műsorunkban elmondta, hogy nagyon sok teendő van ezen a környéken,de ha mind a négy képviselő a térségből ugyanazt akarja, akkor komoly eredményeket lehet elérni, persze csak akkor ha a lehetőségek is rendelkezésre állnak. A következő időszak kiemelt feladataként említette a többségében állami tulajdonban lévő, leromlott állapotú épületeket, mint a Kossuth 1. vagy éppen a Haller Ház másik fele, de ugyanilyen fontos projekt a Mátrafüredet Pálosvörösmarttal összekötő bicikliút megépítése.
Faragó Tamás, aki 2010 óta a Heves vármegyei közgyűlés tagja, akár csak az elmúlt 5 évben, a következő években is a pénzügyi bizottság alelnökeként dolgozik tovább. Hangsúlyozta, hogy a testület eddig is konstruktív és ésszerű munkát tudott végezni, eddig is inkább szakmai alapon, mintsem politikai alapon folytak a viták. Példaként említette, hogy a közgyűlés egységben állt ki amellett. hogy a közbiztonság helyzetén javítani kell. Tavaly levélben fordultak a belügyminiszterhez annak érdekében, hogy vizsgálják felül a bíróságok, ügyészségek munkáját, ugyanis, mint mondta, nonszensz, hogy egy-egy bűnözőt elfognak, bevisznek és akár már aznap ismét az utcán van.