Terelőtáblával verték egymást az M3-ason (videó)

x Hirdetés

Két sofőr annyira összeveszett az autópálya közepén, hogy végül a kihelyezett terelőtáblákkal estek egymásnak, amelyet egy forgalomfigyelő kamera telibe rögzített az M3-ason – tette közzé a Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. hivatalos oldalán.

x Hirdetés

A kamerafelvétel tanulsága szerint, az egyik terelésénél egy kamionos tolakodni akart, amit az egyik autós finoman szólva sem értékelt nagyra, ezt pedig dudálással ki is fejezte. Természetesen a kamion sofőrjének sem kellett ennél több, megkezdődött a vitatkozás, amely az elején még kimerült a klasszikus ökölívásban. Ezt követően döntetlen állásnál segítségül hívták a táblákat, majd filmbe illő jelenetként, az őket aktívan kerülgető autósok között megkezdődött egy érdekes formája a Magyarországon népszerű sportnak számító vívásnak. Amint lejátszották a meccset, félre dobták a táblákat és tovább indultak, mintha mi sem történt volna.

Az autópálya-kezelő kiemelte, óriási szerencse, hogy nem történt tragédia, a kerülgető autók ugyanis sokszor nagyon közel kerültek a dulakodó felekhez. Hozzátették, teljesen feleslegesen kakaskodott az egyébként két külföldi sofőr, mert a párbajig egyáltalán nem volt dugó a szakaszon, éppen miattuk állt meg a forgalom ezt követően. A rendőrség garázdaság miatt feljelentést tett az ügyben.

x Hirdetés

Több ezer éves leleteket találtak a közelben

Tanévkezdésben segítették a rászoruló családokat

Tanévkezdésben segítették a rászoruló családokat