Később adják át a nyugati elkerülőt

Közel járnak a befejezéshez a Gyöngyös nyugati elkerülő úthoz épülő új körforgalmak – értesült a magyarepitok.hu. A nyugati elkerülő út átadását későbbre ígérték, holott az előzetes szerződés szerinti határidő 2023. október vége lett volna.

x Hirdetés

Mint arról körülbelül egy hónapja mi is írtunk, a tervek szerint május végén helyezik forgalomba a 3-as számú főút környezetében kiépülő csomópontot, ekkortól a közlekedők teljeskörűen használhatják az új útszakaszt. A most zajló kivitelezés részeként megtörtént a 3-as számú főút 500 méter hosszú szakaszának felújítása is. A magyarepitok.hu információi szerint a körforgalmú csomópontoknál, valamint a kapcsolódó felújított szakaszoknál már a befejező munkálatok történnek.

A nyugati elkerülő út átadását azonban továbbra is homály fedi. Csupán annyit írnak, hogy a Gyöngyöst nyugatról elkerülő út átadására később kerül sor.

Korábban többször megkerestük a Építési és Közlekedési Minisztériumot, tavaly márciusban azt közölték, hogy a hatályos vállalkozási szerződés szerinti véghatáridő, 2023. október. Természetesen ismételten megkerestük az illetékes minisztériumot, hogy mi az oka, hogy a szerződés szerinti határidőre nem készült el a projekt, illetve jelenleg mik a tervek, mikor adhatják át a nyugati elkerülő utat. Amint választ kapunk, cikkünket frissítjük.

Borítókép:magyarepitok.hu

x Hirdetés

Páratlan élmény hátrányos helyzetű gyerekeknek

Programdömping a könyvtárban

Programdömping a könyvtárban