A tegnap a diákoké volt (videó)


Míg a délelőtt folyamán 5 általános iskola versengett a városi diáknapon a legjobbnak járó kupáért, este már a ballagók búcsúztak a hagyományos fáklyás felvonulással a várostól, majd Szirmai Marcell, vagyis a Pogány Induló néven elhíresült előadó érkezett a CoolT Clubba.

x Hirdetés

Gyöngyöm Gyöngyös- ez volt a témája az idei Városi Diáknapnak, hiszen idén ünnepli városunk 690. születésnapját. A versenyre jelentkető tanulóknak többek között a 690 év múlt tanuló társaiknak kellett különböző üzenetekkel időkapuszulát készíteniük, volt igaz-hamis játék és ismert magyar dalokat is énekeltek. Végül a legjobbnak járó kupát az Arany János Általános Iskola vihette haza.

5 csapa közül került ki a legjobb
Forrás: Mátra Művelődési Központ Facebook oldala

Este már a középiskolai ballagók kerültek a fókuszba. A végzősök minden évben körbejárják a várost, hogy együtt búcsúzzanak el iskoláiktól, társaiktól és Gyöngyöstől. A fáklyás felvonulás mindig igen látványos, így többen kimennek nézni a sétáló fiatalokat.

A fiatalok egy nagy kört tettek a városban

Természetesen a nap nem érhetett véget buli nélkül, hiszen sokak kedvence, Pogány Induló lépett fel a CoolT Club színpadán. A fiatal rapper a magyar hip-hop műfaj egyik meghatározó alakja, Gettócsirke című számát ma már több mint 10 millióan látták a videómegosztó oldalon. Marcell hatalmas bulit csapott a CoolT Clubban, méltón búcsúztatta a végzősöket és szórakoztatta a közönséget.

Megtelt a színpad előtti tánctér
Forrás: Gyöngyösi Médiaközpont

x Hirdetés
"Évről évre színvonalasabb a játék"

Évről évre színvonalasabb a játék

Drogos férfi fenyegette a városrendészeket

Drogos férfi fenyegette a városrendészeket