Veszélyes járművek jelentek meg az utakon

Bár vannak olyan térségek, ahol már befejezték a munkát, azért országszerte még nagyban zajlik a tavaszi vetés, térségünkben is. Emiatt azonban a megszokottnál nagyobb számban vesznek részt a közúti járműforgalomban a mezőgazdasági munkagépek és vontatók.

x Hirdetés

A rendőrség közlése szerint ahhoz, hogy a közúton haladhasson traktor, rendelkeznie kell hatósági jelzéssel, állandó vagy ideiglenes rendszámmal, forgalmi, vagy ideiglenes forgalmi engedéllyel, kötelező gépjármű felelősségbiztosítással.

A rakományt emellett úgy kell elhelyezni a járműveken, hogy az a vezetőt ne zavarja a szabad kilátásban, valamint a forgalomban résztvevő többi közlekedőt ne veszélyeztesse. Különösen nagy hangsúlyt kell fektetni a rakomány rögzítésére, letakarására, és a közútra történő felhajtás előtt az adapterek leszerelésére is.

Sokakat bosszantanak a lassú járművek, ám ilyenkor a balesetek száma is megugrik.

Borítókép: police.hu/ Korábban Tenk és Besenyőtelek között történt baleset

x Hirdetés

A VAMAV-Metcom és a Fermester nyerte a Tavasz Kupát

Az Állami Számvevőszék ellenőrzi az önkormányzatok gazdálkodását