Denevérbarát naperőműveket épít a térségben az MVM

x Hirdetés

Három, hazai mércével nagynak számító naperőmű építésére készül az MVM csoport – írja a Világgazdaság. A beruházó az MVM Zöld Generáció Kft., amelynek a területet mátrai erőműhöz tartozó halmajugrai térségben az MVM Mátra Energia Zrt. adja. Mindhárom projekt közigazgatási hatósági ügyei nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségűnek számítanak.

x Hirdetés

A három naperőmű paraméterei azonosak, 25 megawatt teljesítményű, melyhez 8 trafóállomást kell építeni és összesen 54 150 panelből áll. A projekt során mint írják vigyázni kell a madarakra, a hüllőkre, de még a denevérekre is. A három naperőmű előkészítése még folyamatban van, de a környezetvédelmi engedélyt például már megkapták. Ezeknek van néhány érdekes, egymással szintén átfedő pontja. Alapelvárás, hogy a beruházást természeti értékek legnagyobb kíméletével kell elvégezni, szükséges végezni.

Például gondoskodni kell a területen lévő özön- és allergén növények irtásáról, óvni a védett madarakat, a védett kétéltűeket. Minél kevésbé tükröző, illetve polarizáló napelemtáblákat kell telepíteni a madarak, a denevérek és egyes rovarok érdekében, a létesítményt pedig úgy kell elkeríteni, hogy a kerítés ne akadályozza a védett állatok például a kétéltűek mozgását. A mesterséges kültéri megvilágítást a minimális mértékben és a legkevésbé káros színösszetétellel kell beállítani, továbbá óvni kell a környezetet a zajhatásoktól is.

A vg.hu kiemeli, hogy a beruházások területén van ugyan három régészeti lelőhely, de nem azonosítottak olyan helyben megtartandó örökségi elemeket, amelyeket földmunkával el kell kerülni. Ugyanakkor a földmunka csak régészeti megfigyelés mellett végezhető.

Az MVM csoport 2022-ben 868 gigawattóra villamos energiát állított elő megújuló forrásból. Abban az évben a Zöld Generáció nyolc szélerőművet, több mint 160 naperőművet, és az ország két legnagyobb vízerőművét üzemeltette. Az erőművek beépített kapacitása meghaladta a 300 megawattot.

Borítókép: Portfólió

x Hirdetés

Gyöngyös a TOP 5-ben

Több autó karambolozott