Idén ünnepli fennállásának 10. évfordulóját a Procter&Gamble gyöngyösi gyára, amely decemberben már megünnepelte a jeles alkalmat egy karácsonyi gálával, de júliusig egy nyitottabb rendezvényt is szeretnének tartani – mondta Robert Carrio, a Procter & Gamble gyöngyösi gyárának igazgatója, azon a projektnyitó eseményen, amelynek első állomásán két helyi otthon felújításához járul hozzá a vállalat.
Mint a gyárigazgató elmondta, a 185 éve működő cég alapelvei változatlanok, hiszen nem csak termékeket gyártanak, hanem rendkívül fontos számukra a közösség, ezért folyamatosan monitorozzák, hogy adott gazdasági helyzetben mire van szüksége a közösségnek. Így választották ki a gyermekek- és családok átmeneti otthonát. Robert Carrio kérdésünkre elmondta, hogy természetesen az energiaárak növekedése, az alapanyagok elérhetősége rájuk is hatással van, hiszen nem egy izolált világban élnek, ugyanakkor mindig igyekeznek megragadni a lehetőséget. A közel 200 évük alatt a legnehezebb időkben is sikerült a kiutat megtalálni.
A 10 éves gyár kapcsán elmondta, hogy folyamatosan bővülnek és innoválnak, hiszen az iránt a két márka iránt, amelyet itt gyártanak globálisan is nő a kereslet, amely lehetőséget biztosít a növekedésre, az innovációra és a munkahelyek teremtésére.
A vendégmunkások kapcsán hangsúlyozta, Magyarországon a munkaerőpiac dinamikusan változik, amely a céget is érinti. Ugyanakkor a P&G multinacionális mivoltából is adódik, hogy egy nagyon színes közösség, hiszen kb. 25 nemzetiségű kolléga dolgozik Gyöngyösön. „Azt gondolom, hogy fontos számunkra hogy tehetségeket találjunk és őket fejlesszük. Ez egyensúlyban van, hiszen importáljuk, de exportáljuk is a tehetségeket, hiszen magyar kolléga is dolgozik külföldi helyszíneinken, gyárainkban, irodáinkban” – tette hozzá. Ugyanakkor a céljuk, hogy a csapat jelentős tagja helyi legyen, de a stabil működés érdekében, mindenképpen kicsit távolabbra kell tekinteni, de a fő irány soha sem ez lesz – hangsúlyozta.
Borítókép: Magyar Építők