Több tragikus tűzeset történt

Ugyan tavaly csökkent a lakástüzek száma Heves vármegyében az azt megelőző évhez képest, azonban többen vesztették életüket, ebből ketten az év végén, decemberben. Emellett a szén-monoxid mérgezések száma is emelkedett – tájékoztatott a Heves vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.

x Hirdetés

2023-ban Heves vármegyében 293 lakástűz keletkezett, 48-cal kevesebb, mint 2022-ben, ami 14 százalékos csökkenést jelent. Az év folyamán 3856 négyzetméternyi épített terület égett le, csaknem 3500-zal kevesebb, mint egy évvel korábban.

A lakástüzekben vármegyénkben 3 ember vesztette életét, 1 áldozattal több, mint 2022-ben. Decemberben két tragikus kimenetelű tűzeset is történt, 3-án Apcon, 16-án pedig Markazon követeltek egy-egy életet a lángok. A kigyulladt lakóházakban 16 ember sérült meg, 7-tel kevesebb, mint egy évvel korábban, többségük a belélegzett füst miatt. A lakástüzek eloltásához 471 tűzoltóautót riasztottak, a tűzoltóknak összesen 222 munkaórára volt szükségük az oltáshoz. A leghosszabb beavatkozás 6 és fél órán át tartott: december 16.-án egy 75 négyzetméteres családi ház égett Markazon. 16 tűzoltó 4 járművel közel két órán át oltotta a tüzet, majd az utómunkálatok még több mint négy órán át tartottak.

A leggyakrabban elektromos probléma, nyílt láng használata, a fűtési rendszer hibája, főzés, dohányzás, egyes esetekben pedig avar- vagy szemétégetés vezetett tűzhöz. A legtöbbször a konyhában, kéményben, illetve hálóban csaptak fel a lángok.

Szén-monoxid miatt 49-szer riasztották a tűzoltókat tavaly Heves vármegyében, 12-vel többször, mint 2022-ben. 13 ember szenvedett valamilyen mértékű szén-monoxid-mérgezést, 8-cal többen, mint egy éve. A gyilkos gázt 40 esetben telepített szén-monoxid-érzékelők jelezték.

Borítókép: AgriaTv Bt.

x Hirdetés

Nem minden palackot tudunk visszaváltani

Rászoruló családot melegít majd mindenki karácsonyfája