Vesztegetés és visszaélés – pályázati sportforrásokkal éltek vissza

Visszaélések történtek az Magyar Labdarúgó Szövetség Heves vármegyei igazgatóságán. dr. Pápai Ákos, a Mi Hazánk Mozgalom Heves vármegyei elnöke  azt mondta úgy tűnik, a két ismert eset nem egyedi, egy harmadik lehetséges sportklubról is tudomást szereztek, ahol pályázati pénzek folyósításával kapcsolatban vesztegetés, visszaélés történhetett.

x Hirdetés

Arról már a Heves Megyei Hírlap ír, hogy az MLSZ azonnali hatállyal felmentette egy munkatársát, akivel szemben csalás gyanúja miatt indult rendőrségi eljárás. Bodon Péter, a Bodon FC vezetője azt állítja, az ügy 2021-ben kezdődött. Bodon Péter felidézte, hogy a szövetség vármegyei igazgatóságának munkatársa hívta fel a figyelmét egy pályázatra és annak lejáró határidejére, amelyhez önerőként a pályázat értékének tíz százalékát, ötmillió forintot kellett volna befizetnie az MLSZ Válságalapjába egy budapesti találkozó alkalmával.

Ennek fedezetére pénzt kért kölcsön, amit a szövetség munkatársára bízott. Az illető a pénzt elfogadta, ám támogatás nem jött, csak ígéretek. Később valós, önerős pályázatokon pedig mindössze 3,5 millió forintos forrás érkezett. A szövetségi munkatárs magyarázkodásai után sem kapta vissza a pénzt, ráadásul más MLSZ vezetők, alkalmazottak nem is tudtak erről a pályázatról, ezért feljelentést tett.

Egyes információk szerint több Heves vármegyei klub is hasonlóképp járt. Ezt az is bizonyítja, hogy a rendőrségre több feljelentés is érkezett. Olyan is előfordult, hogy az a bizonyos “MLSZ-es munkatárs” már megnyert pályázatok kapcsán kért pénzt, sikerrel – olvasható a magyajelen.hu oldalon

Természetesen hívtuk a Heves vármegyei rendőrséget, ám egyelőre nem sikerült utolérnünk őket.

Borítókép: Freepik.com

x Hirdetés
Tűzifával segítik a rászorulókat Gyöngyösön

Tűzifával segítik a rászorulókat Gyöngyösön

Heves vármegyében is elérhető az ingyenes influenza elleni oltás