Nincs terv, egyik napról a másikra él Rudas Judit, aki alig egy éves kislányával menekült haza, Gyöngyösre Izraelből. „Az első pár napban nem is értettük mekkora a baj, de ahogy jöttek a hírek, tudtuk, hogy ez most más, mint korábban” Judit egész életét és párját is hátra hagyta, hogy mentse elsősorban gyermeke életét.
Rudas Judit Gyöngyös Ma című műsorunkban mesélt azokról a borzalmakról, amit az október 7-én kirobbant háború miatt kellett átélniük, és elmesélte azt, hogyan tudott hazamenekülni. Judit és családja Tel-Avivtól alig 10 kilométerre lakik, mint mondta, október 7-én reggel arra ébredt, hogy megszólaltak a szirénák. Mivel az elmúlt 11 évben nem ez volt az első ilyen eset, rögtön tudta, hogy mi a dolga. Azonnal lerohantak az óvóhelyre, a pincébe, de mint mesélte erre senki nem számított. „Ezen a szombaton semmilyen előjele nem volt ennek az egésznek. Amikor vissza tudtunk menni a lakásba rögtön elkezdtük nézni a híreket és láttuk azokat a borzalmakat, amik ott a gázai határ menti falvakban történtek. Nem akartunk hinni a szemünknek. Aztán egymás után jöttek a hírek, hogy milyen mészárlást hajtottak végre és teljesen kétségbeestünk.”
Judit elmondta azt is, hogy viszonylag hamar, 2-3 nap után tudta, hogy menekülnie kell. „Minél többet néztem a híreket és derült ki mi is történt valójában, egyáltalán nem éreztem magam biztonságban, féltettem a kicsi gyerekemet. A gázai övezet tőlünk 70-80 kilométerre volt, nem akartam hogy ezek a terroristák minket is elérjenek.” Izrael a háború kirobbanása után teljesen megváltozott, kihaltak az utcák, az emberek csak akkor hagyják el az otthonukat, ha feltétlen muszáj. Az üzletek bezártak, csak az alapvető élelmiszereket árusító boltok tartanak nyitva. Nincs óvoda és bölcsőde, az iskolákban is online megy az oktatás.
Juditnak és kislányának egy hete sikerült egy menetrendszerinti járattal haza térnie, miután a mentőjáratot lekésték. Párja azonban a munkája és idős szülei miatt a háború sújtotta térségben maradt, de mindennap tartják a kapcsolatot. Judit könnyeivel küszködve elmondta, nincsenek terveik, egyik napról a másikra élnek, egyelőre nem tudják mikor tudnak vissza menni.


