Rendben elindult az új alapellátási ügyeleti rendszer az október 1-jén csatlakozott vármegyékben, köztük Hevesben – közölte az Országos Mentőszolgálat kommunikációs és PR-vezetője. Győrfi Pál tájékoztatása szerint az első napon az orvosok, mentőtisztek és szakdolgozók a három vármegyében 22 ügyeleti telephelyen 388 betegnek nyújtottak megfelelő segítséget.
A betegek zöme enyhe panaszokkal, tünetekkel jelentkezett, így az esetek többségében az ügyeleti ellátás elegendőnek bizonyult, kórházba utalásra a betegek öt százalékánál volt szükség. A 1830-as hívószám mindenhol megfelelően működött, az ellátottak 26 százaléka 18 év alatti volt – tette hozzá.
Győrfi Pál kitért arra is, hogy az új alapellátási ügyeleti rendszerhez eddig csatlakozott tizenkét vármegyében február 1-je óta több mint 144 ezer beteg kapott segítséget. Mint mondta a visszajelzések alapján az ügyelet által nyújtott betegellátással a betegek továbbra is elégedettek, az 5 fokozatú skálán átlagosan 4 feletti pontszámot adnak. A kommunikációs vezető jelezte: az ügyeleti rendszer kiterjesztése novemberben folytatódik, annak érdekében hogy a jövő év elejére – egyelőre Budapest kivételével – az egész országban egységes, a betegek számára az eddiginél jobb ellátást biztosító, a sürgősségi ellátórendszer elemeivel összekapcsolt alapellátási ügyeleti rendszer működjön. – számolt be róla a Magyar Nemzet