2023. július 1-e óta új hulladékkezelési rendszer működik Magyarországon: A MOL tavaly nyáron 35 évre kapta meg a hulladékkoncessziót, és bár a konkrét szemétszállítást Gyöngyösön továbbra is az NHSZ intézi, és így elvileg a lakosságnak számottevő változást nem kellett volna éreznie, a hulladékudvarokat érintő átalakulások kapcsán forrnak az indulatok.
A közösségi médiában sok gyöngyösi panaszkodik az új rendszerre, többen írták, hogy nem voltak hajlandóak kivárni a sorukat, “amíg ott voltam kb. egy órát, addig egy, azaz egy ember tudta leadni a hulladékát,” írja egyikük, “papírt és fóliát akartam leadni, de hazahoztam,” olvasható egy másik kommentben. Volt, aki régi ablakszárnyaktól szeretett volna megszabadulni, kevés sikerrel – hazaküldték.
Ami nem változott, hogy a hulladékudvar továbbra is csak az érvényes hulladékszállítási szerződéssel rendelkező, díjhátralék nélküli lakosok szemetét tudja átvenni, azonban szemben az eddigi módival, már az ügyfélnek kell hulladéktípus szerint szétválogatni a leadni kívánt lomokat, és azokat külön-külön mérlegelni, mivel változtak a leadható mennyiségek is – a leadható tételeket tartalmazó táblázat elérhető az NHSZ honlapján. A korábbiakkal ellentétben a mennyiségi korláton felüli hulladékot még díjfizetés ellenében sem lehet már leadni.
Ez az új, bonyolultabb eljárásrend természetesen hosszabb várakozási idővel jár, hiszen nem mindenki érkezik az NHSZ kérésének megfelelően típusonként külön dobozolt vagy zsákolt hulladékkal, így sokszor a helyszínen válogatnak az ügyfelek, illetve még a szétválogatott szemét mérlegelése is sokkal tovább tart, mint korábban.
Megkerestük az NHSZ-t is, hogy megkérdezzük tőlük, miben változott az átvehető hulladékok köre, és hogy mik voltak a tapasztalataik az új hulladékrezsim első hónapja alatt, de cikkünk megjelenéséig nem kaptunk választ a kérdéseinkre.


