Egy különleges bemutatón debütált a Mátra első ginje. Lovász Péter bízik abban, hogy az új boralapú ital olyan lesz, mint Kincsem a híres magyar ló, aki ha elindul egy versenyen, akkor tarolni fog.
Új termékkel rukkolt elő a gyöngyössolymosi Lovász Pincészet, megalkották a Mátra ginjét. A pincészet tulajdonosa elmondta, szerették volna a termékpalettájukat szélesíteni, így keresték a lehetőségét annak, hogy mi az, amivel a bor mellett meg tudnak jelenni és ami szimpatikus és eladható. Lovász Péter hozzátette, korábban is már jó kapcsolatot ápoltak a pálinkafőzőkkel és egy beszélgetés során jutottak oda, hogy miután a Mátrának nincs ginje, mint Tokajnak, így készítsenek egy Mátrára jellemző, mátrai borokból készült párlatot. Végül egy év engedélyeztetés után megszületett az Origin.
Lovász Péter elárulta, hogy nem titkolt céljuk, hogy az ide érkező turisták ne csak a mátrai borokkal, hanem a boralapú termékekkel is megismerkedjenek, így a ginjük országos ismertség esetén, nagyon jó promóciója lenne a térségnek. Kiemelte, szeretnék ha minél több csoport eljutna a borpincékbe, hiszen hiába van nagyon sok turista a Mátrában, ha nem találják meg ezeket a pincészeteket, nem fedezik fel a mátrai termékeket. Így a gin ennek a törekvésnek is egy újabb lökést adhat. Lovász Péter hozzátette azt is, hogy a helyi termékek népszerűsítése is kiemelten fontos, éppen ezért akár a borbemutatóikon, akár a jövőben a gin bemutatókon is csak saját vagy helyi termelőknek a termékeit használják, mint például a Csiripiszli.
A Lovász Pincészet különleges boralapú ginje, amely kiváló alapja egy koktélnak vagy long drinknek már több üzletben kapható. Hozzá lehet jutni természetesen Gyöngyössolymoson a pincészetbe, a Zsákai Kft-nél, a Hamza Plázában, Mátraházán a helyi termékek boltjában, illetve Jászberényben a kereskedelmi főzőjüknél. Egyelőre egy ízben elérhető, ám már további nyolc új íz van kilátásba, viszont az engedélyeztetési folyamat hosszú, de elsősorban szeretnék megnézni, hogy a bevezető termék mennyire lesz sikeres és ha azt látják, hogy a vásárlók kedvelik, akár évente kihoznak újabb és újabb ízeket- tette hozzá Lovász Péter, aki elárulta, hogy a ginjük, olyan, mint Kincsem, a magyar ló, hiszen eddig akármilyen hazai vagy nemzetközi versenyen elindult vagy champion díjas vagy aranyérmes lett. A zsűri a mátrai gin kapcsán mindig kiemeli, hogy a boralap a gyümölcsösségét hangsúlyozza, emellett nagyon friss, nagyon üde és gyümölcsös.
A Tüske Pálinkaház tulajdonosa, főzőmester az Origin kapcsán elmondta, hogy kétszeres lepárlású, nagyon tiszta szeszt készítettek és miután boralapú, prémium párlatot állítottak elő. Az első gin 17 féle fűszer- és gyógynövényt tartalmaz szárított és friss formában, aromákat egyáltalán nem használnak. Czifra György elmondta, hogy miután a gin készítés során törvényi előírás, hogy borókát és koriandert tartalmaznia kell, így az ő esetükben is ez az alapfűszerezés, de emellett számos olyan gyógynövény is megtalálható benne, mint a kamilla vagy a bodza, amely a Mátrában is jelen van és a készülő koktélokhoz is könnyen beszerezhető. A főzőmester beszélt arról is, hogy a gin 37,5 százaléktól kezdődik, a mátrai termék 40 százalékosra van befokolva. A készülő ízek kapcsán elárulta, hogy arra törekednek, hogy minél szélesebb közönséget elérjenek, így készül majd piros bogyós ízesítéssel, de a mediterrán ízvilágot is megjelenítik.
A Gyöngyös-Mátra Turisztikai Közhasznú Egyesület akárcsak korábban, ezúttal is kiemelten kezeli a helyi termékek népszerűsítését, így a Fő téri TDM irodában is elérhető lesz a Mátra legelső ginje.