Egy év két hónap börtönre ítélte a bíróság azt a férfit, aki még tavaly májusban, intézkedés közben megtámadta az egyik gyöngyösi városrendészt. A kiszabott szabadságvesztés végrehajtását azonban két év próbaidőre felfüggesztették.
A tárgyalás során elhangzott, hogy a férfi büntetett előéletű. 2014-ben ugyanis csalás és más bűncselekmények miatt halmazati büntetésül 2 év börtönbüntetésre ítélte, melynek végrehajtását 3 év próbaidőre felfüggesztette a bíróság, valamint vele szemben több, mint 4 millió forint vagyonelkobzást rendelt el.
A mostani eset során a városrendész 2022- május 9-én délelőtt az Esze Tamás és Baross Gábor utcák kereszteződésénél intézkedett egy férfival szemben, aki szemeteszsákkal megrakott kocsit tolt. Az intézkedés közben megjelent a férfi rokona, aki sértegette és fellépésével akadályozta az intézkedést. Többszöri felszólításra sem hagyta abba, majd meglökte a városrendészt és kezéből erőszakkal kivette a rokona papírjait. Ezzel pedig kimerítette a hivatalos személy elleni erőszak bűntettét. A férfi végül beismerte bűnösségét, a börtönbüntetés mellett a bíróság 24 ezer forint bűnügyi költség megfizetésére kötelezte. – számolt be Facebook oldalán a Városrendészet Gyöngyös


