Kerékpáros pumpapályaként hasznosítják az egykor KRESZ-parkként működő Béke teret. A beruházás mintegy 32 millió forintból valósul meg, melynek felét az önkormányzat biztosítja, másik felét pedig az Aktív Magyarország Országos Bringapark Programja keretéből biztosítják.
A pályát óvodások és iskolások is használhatják majd, kialakításának köszönhetően a gyakorlottabbaknak is kihívást jelent, kerékpárral, rollerrel, görkorcsolyával és gördeszkával is használható lesz.
A pumapálya egy modern közösségi és játszótér. Ha a használója megfelelően “pumpál” akkor tekerés nélkül képes körbe-körbe haladni rajta. Több településen is működik, profik és amatőrök egyaránt használhatják.

A kivitelezési munkák zajlanak, a beruházás során a pálya megfelelő kialakítása érdekében pedig fákat kellett kivágni. Sokan ezt szóvá is tették a közösségi médiában. Dr. Végh Attila a körzet képviselője érdeklődésünkre elmondta, hogy az előzetes tervek nem tartalmaztak fakivágást ám a szakemberek nem tudták a nyomvonalat anélkül kiépíteni. A politikus hozzátette, legalább ugyanannyi fát ültetnek majd a Béke térre, mint amennyit a beruházás során ki kellett vágni.


