Mészáros Árpád a Cloud Factory rock zenekar gitárosa. Pályája egy mátrai kis falucskából, markazról indult, majd Gyöngyösön kapott szárnyra. Nem mellesleg pedig autista.
A zenész a 24.hu-nak mesélt betegségéről és az ismertségig vezető útról. Mint mondta, már egészen kis korában kapcsolatba került a zenével, hiszen édesapja vendéglátós zenész volt, mindig sok hangszer vette körbe, viszont 10 éves korában megismerkedett a gitárral. Ekkor derült ki számára, hogy az lesz az ő hangszere. Alsós tagozatos tanulmányait a markazi általános iskolában folytatta, ám nem volt egy egyszerű esett. Dühkitörései voltak és gyakran verekedett, ezért elég hamar magántanuló lett. Szülei viszont úgy gondolták, hogy kell számára egy speciális hely, így ismerkedett meg a gyöngyösi Autista Segítő Központtal. Itt derült ki, hogy általános autizmussal küzd. Zenész karrierjét is az intézménynek köszönheti, hiszen az ott megtartott zeneterápiáknak köszönhetően egyértelművé vált számára, hogy a zene jelenti neki a jövőt.
Árpád mesélt arról, hogy 2018-ban alakult meg jelenlegi zenekara a Cloud Factory, a zenekar tagjai pedig nem akarták elhinni, hogy autista. Autizmusa egyébként főleg abban nyilvánul meg, hogy kényszeresen számolja például, hogy hány lépés egy járdaszakasz, vagy hány csíkból áll a zebra, amin éppen átmegy. Kiemelte, népszerűsége és érintettsége nyomán fontosnak tartja, hogy felhívja a figyelmet a különféle betegséggel, például a Down-szindrómával vagy éppen az autisztikus spektrum zavarral küzdőkre, hiszen azt tapasztalja, hogy sokan még mindig lenézik a hátrányos helyzetű embereket. Kiállásával próbál a hangjuk lenni, hogy az emberek értsék meg, hogy nem azért ilyenek, mert ők így akarták.
Borítókép: Mészáros Árpi Facebook