Közösen építik a Felső-Mátra jövőjét

Mátraszentimre Községi Önkormányzata minden évben – a település önállóvá válásának évfordulóján – megrendezi a Felső-Mátrában működő gazdasági tevékenységgel foglalkozó vállalkozók fórumát. Az idén március 31-én Mátraszentimrére, az általános iskola nagytermébe hívta a vállalkozókat Előházi Péter polgármester, ahol több előadást is hallhattak a meghívottak a Felső-Mátrával kapcsolatban.

x Hirdetés

A vendégeket a település polgármestere köszöntötte. Megnyitó beszédében elmondta a Felső-Mátra eddigi és tervezett fejlesztéseit. Kérte a vállalkozókat, hogy az előadások után, kötetlen beszélgetés keretein belül jelezzék észrevételeiket, ötleteiket, javaslataikat, hiszen az önkormányzat fontosnak tartja a vállalkozókkal való együttműködést település jövője érdekében.

Fotó: Mátraszentimre Önkormányzat


Kaszaláné Szabad Judit, a Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat Mátraszentimre elnöke, Mátraszentimre történetéről és a szlovákságról tartott egy előadást. Elmondta, hogy Mátraszentimre a felső-mátrai településegyüttes közigazgatási központja. Ide tartozik Mátraszentistván, Mátraszentlászló, Galyatető, Bagolyirtás és Fallóskút. Az első lakott település Mátraszentistván volt, régi nevén Felső-huta. A 18. század közepe táján érkeztek ide az első telepesek a Morva vidékről és Közép-Szlovákiából, akik üvegfúvók és faszénégetők voltak. Az üvegipar maximum 100 évig működött 4 hutahelyen. Ezt követően csak a faszénégetők, fakitermelők maradtak a falvakban. Az idegenforgalom a trianoni döntést követően indult meg. Szállodák, üdülők, nyaralók kezdtek épülni, és egyre többen keresték fel a tiszta levegőjű mátrai településeket. 1936-ban jött létre az egyházközség, majd 1944-ben vált önálló közigazgatási egységgé a településegyüttes. 1896-ban kezdte meg működését az első állami népiskola az akkori Fiskalitáshután, 1901-ben Felső-hután és csak 1927-ben Ötházhután.1938-ban Szent István király halálának 900. évfordulója alkalmából országszerte hatalmas ünnepségeket rendeztek. Ennek részeként kapta az akkori Ötházhuta a Mátraszentimre, Fiskalitáshuta a Mátraszentlászló, Felső-huta a Mátraszentistván nevet. A községek életében nagy változást hozott az 1947-es lakosságcsere, amikor a lakosság közel 2/3-a települt át Szlovákiába. Az ötvenes évektől rohamos fejlődésnek indult a falu: bevezették a villanyt (1948); 1956-ban ércbánya nyílt új munkalehetőséget teremtve. Szállodák, szakszervezeti üdülők és magánházak épültek Az emberek a munkalehetőségüket az idegenforgalomban találták meg. A mai napig a legfőbb megélhetési forrása az itt élőknek.

Csuhai Gábor főszervező révén egy új kerékpáros hegyi maraton verseny is bemutatásra került. Idén július 1-jén harmadik alkalommal startol a Mátra bike Challenger (MbC), az egyik legnehezebb hazai országúti kerékpáros verseny és teljesítménytúra, mely a Mátra nagyszerű lehetőségeire épül. Mottónk: „A Mátra mindig hív, kihív minket!” – sportolj tavasztól őszig a hegyekben és teljesíts egy nagy kihívást! Kizárólag hegyre fel és hegyről lefelé halad, így egy speciális versenyformát valósít meg. A MbC nehéz, de bárki képes teljesíteni, aki fel tud készülni egy maratoni táv lefutására. Itt mindenki elsősorban magát teszi próbára: Meg tudja-e mászni sorban a Mátra nagy emelkedőit? Van, akinek nem sikerült, de idén újra megpróbálja, mert a kihívást nem adja fel! A MbC egyre közismertebb és egyre inkább kerül piros betűs rendezvényként az amatőr sportolók naptárába. A résztvevők az ország különböző szegleteiből érkeznek, nagyjából fele részben a Mátra és környéke erős amatőr sportembereit vonzza. Számos technikai támogató segíti a rendezvényt: Parád és Mátraszentimre önkormányzata helyet, eszközöket, az Egri és Pétervásárai Rendőr Kapitányság rajt biztosítást, a HerczegSport kerékpár szerviz eszközöket és díjakat, specialista támogatónk étrend kiegészítőket, az ELTE BEAC sportklub rajt és cél terület eszközöket biztosít.

Fotó: Bikemag

Nagyné Csapó Gabriella a Mátraszentimrei Községi Önkormányzat rendezvényszervezője bemutatta a
Felső-Mátra programjait. Képes összeállításában betekintést nyerhettek a vendégek a tavalyi év minden rendezvényére, illetve megismerhették az idei év programtervezetét is. Gabriella elmondta, hogy a Felső- Mátrában nagy hangsúlyt fektetnek az idegenforgalomra, hiszen a vállalkozók nagy része a turizmusból él. Már április 1-jén egy egyházi rendezvényre várják a vendégeket, a Kodály Kápolna Keresztút szentelési ünnepsége lesz Galyatetőn. A Mátraszentimrei Szlovák Tájház április 22-23-án rendezi meg a Tájházak napját. Ezen a hétvégén kiállítást láthatnak a település történetéről, valamint helyi ételeket is kóstolhatnak az érdeklődök. Lesz kézműves foglalkozás, a vendégeket pedig a Váraszói Gyöngyvirág citerazenekar fogja szórakoztatni. Május 27-én szombaton nyilvános birkanyírás lesz a Pünkösdi Sokadalom elnevezésű program keretein belül a mátraszentimrei állatparkban, majd vasárnap egy egésznapos rendezvényen szórakozhatnak az oda látogatók. A nap sztárvendége Szekeres Adrienn lesz. Júliusban az ingyenesen látogatható Kerekerdő szabadtéri színházas esték kerülnek megrendezésre. Július 15-én este a „Bözsi, mindent elintéz.” zenés pódiumot, július 29-én a „Maksa híradó Kató nénivel meg Szilvikével az egyetlen női parodistával” című előadást tekintheti meg a nagyérdemű. Évtizedek óta hagyomány, hogy augusztus első szombatja Falunap. Idén is várnak mindenkit augusztus 5-én, szokásos programjaikkal: főzőversennyel, gomba ételek kóstolójával, kispályás labdarúgó bajnoksággal, gyermekprogramokkal, színes színpadi produkciókkal. A napot utcabál zárja. A fellépők között lesz Csordás Tibi (Fiesta) is. Augusztus 20-án a Három falu templománál idén is megrendezésre kerül a jótékonysági főzéssel egybekötött búcsú. Karácsonyra ismét nyitott ablakokkal készülnek a helyi lakosok, majd az Advent a hegyen zenés estéket láthatják az érdeklődők a helyi önkormányzat szervezésében. A fórumon az önkormányzat egy kis kóstolóval várta a vendégeket, amelyet a keddenként Mátraszentimrén áruló őstermelők ajánlottak fel.

Fotó: UtazzItthon


A rendezvény zárásaként Előházi Péter polgármester megköszönte a helyi vállalkozóknak, hogy
megtisztelték jelenlétükkel a rendezvényt. Munkájukhoz további sikereket kívánt, bízva abban, hogy kis közösség lévén, a jövőben Mátraszentimre Községi Önkormányzatával karöltve tudják majd a Felső-Mátra jövőjét építeni.

Borítókép: Természetjáró

x Hirdetés

Itt járt a fenevad

Sok a tolvaj – még a hívek perselyét is kifosztják