Készül a harmadik zenélő út

A 67-es út és az Érik a szőlő után autózás közben felcsendülhet az Ismerős Arcok Nélküled című slágere és nem is kell hozzá sokat autóznunk. Hazánk harmadik akusztikus útja ugyanis a 21-es számú főúton kerül kialakításra.

x Hirdetés

A több állami útfelújítás kivitelezője, a HE-DO alakítja ki Magyarország harmadik akusztikus burkolatát. A zenélő útszakasz a Heves és Nógrád vármegyei szakaszainak továbbfejlesztése keretében valósul meg. A tervek szerint Jobbágyi és Salgótarján között épül majd meg az út, ám konkrétumokat egyelőre nem tudni. Azt viszont már igen, hogy ha ráhajtunk, akkor milyen zene szól majd. A sofőrök az Ismerős Arcok Nélküled című slágerét hallhatják majd autózás közben.

Még nem tudni pontosan hol zenél majd az út Forrás: Magyar Építők

Hazánk első zenélő útját még 2019-ben adták át, a Kaposvárra vezető 67-es úton Cipőnek is emléket állítva – a Republic együttes egyik ismert, A 67-es út című száma csendül fel.

Majd tavaly megnyílt az ország második akusztikus útja, a Szerencsig négysávosodó 37-es főúton, ahol az Érik a szőlő című örökzöld népdal csendül fel. A legjobb zenei élmény 80 km/órás sebességnél érhető el.

Az úgynevezett zenélő út kialakításánál olyan rovátkolást alakítanak ki az aszfaltban, hogy a barázdák mélységétől és az egymástól való távolságuktól függ, milyen hangot adnak ki, amelyekek aztán egy jól ismert dallammá állnak össze.

x Hirdetés

Civilszervezetek jelentkezését várják – Gyöngyös

Átadták a Gyöngyös Város Gazdaságáért Védjegyeket