Betegségek és sérülések által tizedelt farkasfalka lépett pályára a veszprémiek ellen szombaton a Dr. Fejes András Sport- és Rendezvénycsarnokban. A farkasok derekasan és látványosan küzdöttek, ennek ellenére nem sikerült a bravúr, 29-38-ra alulmaradtak a Telekom Veszprémmel szemben.
Kilenc gólos vereséget szenvedett hazai pályán a HE-DO B. Braun Gyöngyös a Telekom Veszprémtől a K&H férfi kézilabda liga 18. fordulójában. A betegségek és sérülések által megtizedelt farkasfalka végig derekasan küzdött, bátran és látványosan kézilabdázott a zsúfolásig megtelt Dr. Fejes András Sport- és Rendezvénycsarnokban.
Halász és Bura is hiányzott, és a pályára lépők közül sem volt mindenki százszázalékos állapotban. A farkasok remekül kezdték az első félidőt, sőt a gyöngyösi alakulat egészen a 9. percig uralta a mérkőzést és vezetni tudott. A bakonyiaknak nem kellett sok, rákapcsoltak és az előnyből gyorsan hátrány lett, amely egyre csak hízott. Az első félidőt jelentő dudaszónál 12-22-es állásnál vonultak pihenőre a csapatok.
A második félidő is hasonlóan izgalmas és mozgalmas volt, egymás után röpködtek a találatok. Öt perccel a vége előtt 28-35 volt az állás, ám ekkor a lehetőség, hogy csökkenjen a különbség kimaradt, sikertelenül zárult egy büntetődobás. A második féidő végén a veszprémieké volt az utolsó szó, így a 29-38.nál intették le a mérkőzést.
A mérkőzés egyébként visszanézhető ITT
Borítókép: gykk.hu