Értéktári esték 17.

Kedves Érdeklődők!

Egy vissza nem térő lehetőséget ajánlunk figyelmükbe, amely tulajdonképpen a januári Értéktári Esték előzménye.

Köztudott, hogy felújításra került az egykori Kálvária templom, melynek „elődje” ugyanezen a területen 1731-ben épült, tehát közel 300 éve szolgálja/szolgálta a gyöngyösi hívőket. Különleges ez az épület azért is, mert olyan pap teljesített itt szolgálatot Guba Pál személyében (az ő munkássága is szerepel az értéktárban), aki a város művelődési és szociális fejlődésére is nagy hatással volt. Küldetésünknek tartjuk, hogy ezt az értéket is bemutassuk a város lakosságának.

A helyszínen óvoda került kialakításra és mielőtt azt birtokba veszik az apróságok és óvónénijeik, lehetőséget kaptunk Ternyák Csaba érsek úrtól egy bejárásra Kovács Dénes épitész – a Tecton mérnökiroda munkatársa -vezetésével.

A bejárás időpontja 2025. november 26 14 óra. A korai időpontot az indokolja, hogy az udvaron/kertben nincs (dísz)kivilágítás, így a felújított kert, benne a külső barokk szószék, valamint az új az épület különleges külső megjelenése csak napközben élvezhető igazán. Ez a program a novemberi Értéktári Esték része, melyet januárban követ a hagyományos hó utolsó szerdája 17 óra, a Vachott Sándor Könyvtárban, ahol már meleg, kényelmes környezetben a mérnökiroda munkatársai részletes, szemléltetett előadással adnak bővebb ismertetést a felújítás történetéről, menetéről.

Szeretettel várjuk az érdeklődőket: Gyöngyösi Városszépítő-és Védő Egyesület és az Értéktár Bizottság

 
 
 
 

Hírlevél

2026. szeptember
h K s c p s v
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
282930  
 
 
 
 

Program

No event found!
MÁTRAI BORNAPOK A FACEBOOKON
fbcover
2024-05-31 @ 10:00 - 2024-06-2 @ 22:00
MÁTRAI BORNAPOK 2024
Gyöngyös, Fő tér
Szervező: Gyöngyös Város
TOVÁBB

Térkép

Borászok

Támogatók

Ne maradjon le a legújabb gyöngyösi hírekről!