A nagy testvér mindent lát – megvannak a tolvajok

Lakossági jelzés alapján „nyomoztak” a gyöngyösi városrendészek tolvajok után, a térfigyelő kamerák által pedig ezúttal is az elkövetők nyomára bukkantak.

x Hirdetés

dr. Végh Attila, a 9-es körzet önkormányzati képviselője (MSZP-DK-JOBBIK-MOMENTUM ) kapott egy jelzést az egyik helyi lakostól, miszerint a Pacsirta lakótelep parkolójából az egyik gépjárműről lelopták mind a négy dísztárcsát – számolt be közösségi oldalán a képviselő. Mint írja, telefonált a Városrendészet Gyöngyös igazgatójának, hogy nézesse meg a térfigyelő kamera felvételeit. „Kiderült, hogy a felvételeken nyomon lehetett követni, hogy egy autó a Róbert Károly út felől behajtott (a behajtani tiloson keresztül) a lakótelep belső útszakaszára, illetve lehetett látni az elkövetőket is, akik a felnikkel távoztak. Ezt követően sikerült lényegében az autó egész vonulási útvonalát felderíteni, hogy hol álltak meg és tulajdonítottak el további dísztárcsákat, hogy hová és kik vitték el azokat. Természetesen jelezték mindezt a rendőrség felé is.”

x Hirdetés

dr. Végh Attila kiemelte, „most is bebizonyosodott, hogy van értelme a városban lévő, folyamatosan bővülő, jelenleg több, mint 150 közterületi kamerának, ha a megelőzésben nem is, de a felderítésben nagyon hasznos, főleg, ha olyan lelkiismeretesen és alaposan teszik, mint ahogy a ma a városrendészek tették.”

x Hirdetés
Hatással lesz az ingatlanpiacra a CSOK és a CSOK Plusz

Hatással lesz az ingatlanpiacra a CSOK és a CSOK Plusz

Megfenyegették majd kirabolták a fiatalt