A fiatal, gyöngyösi úszó szinte egyetlen egy versenyéről sem tér haza arany nélkül, amely ezúttal sem volt másképp, sőt pontosan 8 érem került a nyakba a legfényesebb fajtából. Ezzel Magda Boldizsár volt az egyik legsikeresebb BVSC versenyző.
A Magyar Úszó Szövetség komoly hagyományt rúgott fel azzal, hogy az eddigi gyakorlattal felhagyva nem a szokásos módon, vagyis a júliusi korosztályos Európa-bajnokság előtt bonyolította le, hanem utána, augusztus elejére írva ki az ifik – és nyitott viadalról lévén szó – a még fiatalabb korosztályok legjobbjai számára a 2024-es ob-t, melynek az elmúlt héten Debrecen adott otthont – írja a Nemzeti Sport.

A szerdától szombatig zajlott idei ob-n a prímet a júliusi, belgrádi ifi Európa-bajnokság magyar medencehősei vitték, közülük is az élre kívánkozik Komoróczy Lora és Magda Boldizsár debreceni produkciója, merthogy egyformán öt-öt egyéni aranyat úsztak össze a cívisvárosban. A BVSC-Zugló végzett az éremtábla élén, 8-6-5-ös mutatóval – a siker motorja pedig egyértelműen a 100 gyors junior Európa-bajnoka, Magda Boldizsár volt, aki öt egyéni elsősége (50-100 gyors, 50-100 pillangó, 50 hát) mellett három váltóaranyban is főszerepet vállalt (a vegyesváltóban reccsentett 48.81-es rakétázását jegyezzük is meg magunknak) – számolt be róla a Magyar Úszó Szövetség.
Borítókép: musz.hu


