Hétgólos győzelmet aratott második felkészülési mérkőzésén a HE-DO B. Braun Gyöngyös, amely az NB I. egyik visszatérőjét, a PLER Budapest gárdáját látta vendégül. A gyöngyösi farkasok ezúttal hazai pályán bizonyíthattak.
A vezetőedző kiemelte, továbbra sem az eredmény az elsődleges céljuk, hanem az, hogy amit a felkészülés során gyakoroltak, mennyire köszön vissza meccs közben a pályán. Bíró Balázs elégedett a csapat teljesítményével, úgy fogalmazott „ott tartunk, ahol felkészülés jelen szakaszában tartanunk kell”.
A 38-31-re megnyert mérkőzés után a felkészülés következő két hetében a szakmai stáb még egyet emel a tempón, a védekezésben és támadásban is a további játékelemek beépítésén lesz a hangsúly, hogy aztán jöhessen a finomhangolás.
Időközben az is kiderült, hogy a szezon egy héttel korábban indul majd farkasok számára, a Telekom Veszprém kérésére ugyanis a címvédő ellen a negyedik fordulóban esedékes mérkőzést augusztus 26-án játsszák le. Ezt az ezüstérmes Szeged elleni vendégjáték követi, majd a PLER látogat a Dr. Fejes András Sportcsarnokba – számolt be a gykk.hu.
A HE-DO B. Braun Gyöngyös hátralévő felkészülési mérkőzései:
- Augusztus 9. 17:00 HE-DO B. Braun Gyöngyös – QHB Eger
- Augusztus 11. 17:00 Tatran Presov – HE-DO B. Braun Gyöngyös
- Augusztus 16. 17:00 QHB Eger – HE-DO B. Braun Gyöngyös
- Augusztus 18. 16:00 HE-DO B. Braun Gyöngyös – Balatonfüredi KSE
Borítókép: gykk.hu


