Elindult az „Itt biztonságban vagy! – bullying mentes közösséget építünk” című projekt elsőként Heves megyében. A program indításaként együttműködési megállapodást írt alá Oláh Tamás, a Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság vezetője és Győri Ildikó pszichológus, a Humán Menu Kft. vezetője.
Az iskolai bántalmazás ellen már évek óta harcolnak a szakemberek, a megyei rendőrségen már egy éve fut a Ne bánts program, amelynek keretében az iskolákban kihelyeztek egy dobozt, amelybe olyan pozitív üzeneteket dobhatnak a diákok, amelyek motiválhatják és segíthetik azokat, akiket bántanak.
A bullying egy olyan szándékos, ismétlődő agresszió, ahol az elkövető erőfölényét vagy hatalmát használja fel egy olyan személlyel szemben, aki nehezen tudja megvédeni magát. Ez nem egy egyszeri veszekedés, hanem tartós rossz bánásmód.


A rendőrség és a cég között kötött együttműködés azért jött lére, mert a diákokkal, pedagógusokkal és szülőkkel folytatott beszélgetések során egyre világosabbá vált, hogy a bullying sok gyermek mindennapjait érinti, miközben az érintettek gyakran nem tudják, hogyan kérjenek segítséget, vagy miként kezeljék ezeket a helyzeteket. Mindez megerősítette azt, hogy nem elegendő csupán egy-egy előadás keretében beszélni a problémáról: célzott, több elemből álló, hosszú távon is működő prevenciós programra van szükség. Így született meg a program, amely a bántalmazás megelőzésére, korai felismerésére és az
érintettek támogatására helyezi a hangsúlyt.
Dr. Berndt-Iványi Judit r. őrnagy, a Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési
Alosztály vezetője és Győri Ildikó pszichológus közös ötleteléséből született meg a mai
nappal induló „Itt biztonságban vagy! – bullying mentes közösséget építünk” nevet viselő
projekt, melynek célja, hogy a gyermekekkel foglalkozó szakemberek, akik részt vesznek a
programban egy teljesen új, egységes képzést kapjanak, amit hosszú távon tudnak majd
használni. A képzés alapja Ildikó eszközrendszerének speciális gondolkodásmódjára,
módszerére épül és mindenki kap/ készít két valódi, kézzelfogható, érzelem-szabályozást
formáló eszközt (indulatvulkán, hangulat hőmérő), amit azonnal használhat és pár hét múlva
pedig az eredményét a közösség is érzékeli majd.
A projekt első felében gyermekorvosokat, védőnőket, családsegítő-, áldozatsegítő központ
munkatársait, RÉV Szenvedélybeteg Segítő szolgálat munkatársait, szülőket,
iskolapszichológusokat, pedagógusokat oktatnak ősszel Heves megyében. Ennek az
első állomása a mai egész napos előadás sorozat volt Egerben, amelyen közel 60 fő szakember vett részt.











