Július 3. és 5. között ismét a kerékpársport kerül a középpontba Gyöngyösön és a Mátrában: a Tour de Mátra nemzetközi mezőnye érkezik a térségbe. A verseny idején több útszakaszon ideiglenes forgalomkorlátozásokra, útlezárásokra és kijelölt terelőutakra kell számítani, ezért a szervezők azt kérik, hogy a közlekedők előre tervezzék meg utazásukat.
Péntek: időfutam miatt lezárják a belváros egy részét
Július 3-án, pénteken 9 és 14 óra között egyéni időfutamot rendeznek. A versenyzők a Szent Bertalan utca és a Petőfi utca kereszteződéséből rajtolnak, majd a nyugati elkerülőn keresztül a 3-as főút bal pályáján haladnak a Nagyréde–Atkári úti csomópontig, ahonnan ugyanazon az útvonalon térnek vissza a belvárosba.
A verseny idején teljes útzár lesz:
- a Szent Bertalan utcában a Katona József utcától,
- a Vachott Sándor utcában,
- a Damjanich János utcában,
- a 2422-es jelű Gyöngyös nyugati elkerülő teljes szakaszán,
- valamint a 3-as főút bal pályáján a 75+980 és 79+715 kilométerszelvény között.
A 3-as főút jobb pályája Gyöngyös irányába végig járható marad. A lezárt útszakaszok helyett a forgalmat többek között a Kenyérgyár utca–Ipar utca–Déli Külhatár utca, illetve Atkár irányába, valamint Szurdokpüspöki és Gyöngyöspata felől kijelölt terelőutakra irányítják.
Szombaton a Kékestető felé zárják le a 24-es főutat
Július 4-én, szombaton 11 és 13 óra között a Mini Fondo mezőnye Gyöngyösről Kékestetőre teker.
A teljes lezárás érinti:
- a 24-es főút Mátrafüred és Mátraháza közötti, valamint Kékestető felé vezető szakaszát,
- a Kékestető bekötőutat,
- valamint az adótoronyhoz vezető utat.
A Mátra felé közlekedők számára a kijelölt kerülőút Parád–Recsk–Tarnaszentmária–Verpelét–Kisnána–Domoszló–Markaz–Abasár–Pálosvörösmart–Mátrafüred útvonalon lesz biztosított.
Vasárnap lesz a legnagyobb forgalomkorlátozás
Július 5-én, vasárnap 10 és 17 óra között rendezik meg a Gran Fondo és a Medio Fondo futamokat. A hosszabb táv mezőnye két, a rövidebb egy kört teljesít.
A verseny útvonala Gyöngyösről indul, majd Gyöngyöshalászon keresztül a 3-as és a 24-es főúton halad Mátrafüred, Mátraháza, Parád, Recsk, Tarnaszentmária, Verpelét, Kisnána, Domoszló, Markaz, Abasár és Pálosvörösmart érintésével, ezt követően ismét Mátrafüreden és Mátraházán át Kékestetőn ér célba.
A teljes útlezárás a következő szakaszokat érinti:
- a 24-es főút Gyöngyös és Parád közötti szakaszát,
- a Kékestető bekötőutat,
- valamint az adótoronyhoz vezető utat.
Terelőútként a Pásztó–Galyatető–Mátraháza, illetve a Pásztó–Szurdokpüspöki–Gyöngyös útvonal használható, emellett a Parád–Recsk–Verpelét–Kisnána–Domoszló–Abasár–Mátrafüred irány is rendelkezésre áll.
Rendőri biztosítás az útvonal mentén
A verseny teljes ideje alatt rendőri irányítás segíti a közlekedést. A kereszteződésekben szükség esetén ideiglenesen megállítják a forgalmat, a lebonyolításban pedig polgárőrök is közreműködnek. A szervezők arra kérik a közlekedőket, hogy indulás előtt tájékozódjanak a lezárásokról, és lehetőség szerint válasszanak alternatív útvonalat.








