Több táncstílussal is megismerkedhettek a Berze Nagy János Gimnázium diákjai egy rendhagyó tornaóra keretein belül. A Vályi-Nagy Károly Tornacsarnokban modern, az oktatási intézmény épületében pedig néptánc várta a tanulókat. Ezek a foglalkozások azért fontosak, mert építik a közösséget, fejlesztik a mozgáskoordinációt, és a szocializációt is nagyban segítik – hangsúlyozta Gyurkó Péter igazgatóhelyettes.
Zenétől volt hangos a Berze Nagy János Gimnázium könyvtára, ahol a diákok egy különleges tornaóra keretében ismerkedhettek meg a néptánc alapjaival. Sokan most próbálták ki először ezt a mozgásformát, de akadtak olyan tanulók is, akik már gyakorlottan vették az akadályokat. Köztük volt Nagy Janka is, aki a Pásztói Muzsla Néptánc és Hagyományőrző Egyesület tagjaként már otthonosan mozog ebben a világban, és örömmel fogadta, hogy osztálytársai is betekintést nyerhettek ebbe a számára fontos közegbe.

A közelgő diáknapra hangolódva szervezték meg a projektnapot, amelynek során a diákok kampánytáncokkal is készülnek majd. Az intézmény igazgatóhelyettese, Gyurkó Péter kiemelte: célja, hogy a gazdag magyar népzenei és néptánc-hagyományokat továbbadja a fiataloknak, és közösségi élményeken keresztül közelebb hozza hozzájuk ezt a világot.

A program második helyszíne a Vályi-Nagy Károly Tornacsarnok volt, ahol az akrobatikus rock and roll és a showtánc alapjait is kipróbálhatták a résztvevők. Nagy Gábor elmondta, hogy a kezdeményezéssel az volt a céljuk, hogy felhívják a figyelmet: a hagyományos sportágak mellett más mozgásformákban is megtalálhatják a diákok a számukra megfelelő lehetőséget.
A táncos projektnapon az iskola valamennyi korosztálya részt vett, az ötödik osztályosoktól egészen a végzős tanulókig.










