Fejlesztik a Mátrai Erőművet  

Szeniczey Csaba

2026. március. 08.

kép:portfolio.hu

Czepek Gábort, az Energiaügyi Minisztérium miniszterhelyettesét és parlamenti államtitkárát Horváth László, a térség országgyűlési képviselője hívta meg Detkre. A találkozón a Mátrai Erőmű fejlesztéséről is szó esett.

A Faluházban tartott beszélgetésen a zöldenergia területén elért eredményeket ismertették. Czepek Gábor elmondta, hogy az atomenergia, a napenergia és az energiatárolás területén jelentős előrelépések történtek. Állítása szerint a napenergia részaránya a hazai villamosenergia-termelésben elérte a 28 százalékot. Hozzátette, hogy ez a kormányzati megítélés szerint fontos ipari és technológiai eredmény.

A politikusok a Mátrai Erőmű fejlesztésének következő üteméről is beszéltek. Bejelentették, hogy egy kisebb, tározós szivattyús erőmű építését tervezik. Horváth László szerint a létesítmény fenntartható és biztonságos energiaforrást jelenthet, amely a napközben megtermelt villamos energiát használja majd a víz visszaszivattyúzására.

Czepek Gábor a detki látogatást megelőzően Pozsonyban tárgyalt a Barátság kőolajvezetékkel kapcsolatos kérdésekről. A miniszterhelyettes azt mondta, hogy Ukrajna jelenleg nem engedi át a magyar tulajdonú olajat a vezetéken, noha erre nincs érvényben szankció. Hozzátette, hogy Magyarország azt várja: Kijev tegye lehetővé a szállítást. Ennek hiányában – állítása szerint – a magyar kormány nem támogatja az Európai Unió Ukrajnának szánt 90 milliárd eurós segélycsomagját. A politikus arról is beszélt, hogy amennyiben három napon belül nem történik előrelépés, további lépéseket fontolnak meg. Példaként említette, hogy Szlovákia bizonyos áramellátási korlátozásokat vezetett be.

Fotó: Gyöngyösi Televízió

Ne maradjon le a legújabb gyöngyösi hírekről!