Gyöngyösi hanuka – a kapcsolódások ünnepe

Zsidók, keresztények és muszlimok együtt ünnepeltek a Gyöngyösi Zsidó Hitközség hétvégi hanuka ünnepségén.

x Hirdetés

A hanuka, a fények ünnepe, a makkabeusoknak a szíriai görögök felett Kr.e. 165-ben aratott győzelmére, a jeruzsálemi szentély megtisztítására és újraavatására, valamint a nyolc napon át égő mécses csodájára emlékezik ilyenkor a zsidóság.

Weisz Péter, a Gyöngyösi Zsidó Hitközség Status Quo Ante Izraelita Anyahitközség és a Barankovics István Izraelita Műhely Egyesület elnöke szerint Magyarországon hitben és biztonságban ünnepelhet a zsidóság.

x Hirdetés

Köszöntőjében hangsúlyozta, a hanuka Gyöngyösön a kapcsolódások eseménye is évről évre. Beszédében kiemelte a három monoteista világvallás, azaz a zsidó, a kereztény és a muszlim vallás közös jellemzőit, illetve a magyarság és zsidóság kapcsolódási pontjait is.

A szertatráson Petrovits Péter, a gyöngyösi zsidó hitközség főrabbija imádkozott és gyújtotta meg az első gyertyát. Az este során fellépett Ádám Eszter énekművész és Juan Pablo Esmok Lew gitárművész, valamint Lajos Edina és Kathy Horváth Lajos együttese is. 



Borítókép: Barok András

x Hirdetés

Üzembe állt az új CTG készülék a kórházban

Nem lesz kábítószer a fa alatt (videó)