Elkapták a gyöngyösi sorozatbetörőt

A 29 éves helyi férfi üzletből, iskolaudvarról, családi házból és egy parkoló autóból is lopott, most azonban elkapták a rendőrök – írja a police.hu.

x Hirdetés

A Gyöngyösi Rendőrkapitányság Felderítő Alosztályának munkatársai augusztus 27-én fogták el azt a férfit, aki a gyanú szerint rövid idő alatt több vagyon elleni bűncselekményt is elkövetett a város területén.

A nyomozás adatai szerint a több alkalommal is bement egy üzletbe, ahol egy fekete zsákba élelmiszereket, tisztálkodási szereket és más árucikkeket pakolt, majd a vevőterelő sorompó alatt átbújva a bejárati ajtón át távozott. Emellett egy iskola udvaráról kerékpárt tulajdonított el, egy családi ház ablakpárkányáról virágládát emelt le a benne lévő virágokkal együtt, valamint egy parkoló autóból az akkumulátort szerelte ki.

x Hirdetés

A férfit a rendőrök előállították, lopás bűntett miatt hallgatták ki, majd őrizetbe vették. A rendőrség kezdeményezte letartóztatását, amit a bíróság augusztus 29-én elrendelt.

A borítókép csak illusztráció!

x Hirdetés

Katonai járművek lepik el az utakat Gyöngyösön és a Mátrában

Rangos városi díjra várják a jelölteket