Történelmi siker, a Gyöngyösi Kálváriaparti Sport- és Általános Iskola III. korcsoportos lány és fiú kézilabdásai arany- és bronzéremmel tértek haza Miskolcon rendezett Országos Kézilabda Diákolimpia döntőjéről. Tegnap az Aktív Házban pedig meg is ünnepelték a sikereket.
A fiatalok tiszteletére fogadást szerveztek az Aktív Házba, ahol a csapattagok és edzők ajándékban részesültek. A gyerekek névre szóló okleveleket, valamint apró ajándékot kaptak a Gyöngyösi Kézilabda Klub felajánlásából, míg az edzők egy, a diákok által aláírt mezben részesültek – emelte ki lapunknak Nagy-Füleki Renáta, az intézmény igazgatója.

A lányok összesen 233 csapat közül bizonyultak az ország legjobbjainak, Horváth Csenge pedig az egész torna álom csapatába is bekerült. Szerinte a siker több tényezőn múlt, így a kemény munka mellett egyszerre volt szükség a kitartásra, valamint arra, hogy sose adják fel.

Edzőjük, Majzik Henrietta első osztálytól kezdve foglalkozik a lányokkal, mint kiemelte a lányokat főleg mentálisan kellett megerősíteni. A mérkőzések között igyekeztek regenerálni őket, hiszen a folyamatos győzelmek ellenére is nagyon küzdelmes meccseket játszottak, volt amikor 6 gólos hátrányból kellett felállniuk.

A siker a Gyöngyösi Kézilabda Klub és az iskola közötti megállapodás, valamint a közös munka eredménye- hangsúlyozta Nagy Attila, a klub elnöke. Hozzátette, annak idején amikor elindult a projekt, pont az ilyen sikerek lebegtek a szemük előtt.


