Ma lesz a legnagyobb forgalomkorlátozás

Szőlősi Szabina

2026. július. 05.

Ma 10 és 17 óra között rendezik meg a Gran Fondo és a Medio Fondo futamokat. A hosszabb táv mezőnye két, a rövidebb egy kört teljesít.

A verseny útvonala Gyöngyösről indul, majd Gyöngyöshalászon keresztül a 3-as és a 24-es főúton halad Mátrafüred, Mátraháza, Parád, Recsk, Tarnaszentmária, Verpelét, Kisnána, Domoszló, Markaz, Abasár és Pálosvörösmart érintésével, ezt követően ismét Mátrafüreden és Mátraházán át Kékestetőn ér célba.

A teljes útlezárás a következő szakaszokat érinti:

  • a 24-es főút Gyöngyös és Parád közötti szakaszát,
  • a Kékestető bekötőutat,
  • valamint az adótoronyhoz vezető utat.

Terelőútként a Pásztó–Galyatető–Mátraháza, illetve a Pásztó–Szurdokpüspöki–Gyöngyös útvonal használható, emellett a Parád–Recsk–Verpelét–Kisnána–Domoszló–Abasár–Mátrafüred irány is rendelkezésre áll.

A verseny teljes ideje alatt rendőri irányítás segíti a közlekedést. A kereszteződésekben szükség esetén ideiglenesen megállítják a forgalmat, a lebonyolításban pedig polgárőrök is közreműködnek. A szervezők arra kérik a közlekedőket, hogy indulás előtt tájékozódjanak a lezárásokról, és lehetőség szerint válasszanak alternatív útvonalat.

Ne maradjon le a legújabb gyöngyösi hírekről!