Hétvégén rendezték meg a férfi röplabda NB II utolsó mérkőzését Gyöngyösön. A gyöngyösiek ellenfele a Pogány Akadémia volt, akikkel a bajnokság 7. helyéért folyt a küzdelem.
A helyosztó mérkőzést a csapatok a Vályi-Nagy Károly Tornacsarnokban játszották május 16-án. Korábban idegenben már sikerült legyőzniük a gyöngyösieknek a másik csapatot, ezért bizakodva vágtak neki a párharcnak.
A mérkőzés kezdete előtt Farkas László, a csapat edzője optimistán beszélt az esélyeikről. Véleménye szerint a következő szezonra még jobb formában lehet a csapat, ha elhiszik magukról, hogy képesek jobb eredményeket elérni.
Számos szurkoló volt jelen a meccsen, akik fantasztikus hangulatot teremtettek a csapatoknak. A közönség soraiban helyet foglaltak az utánpótlás csapatok játékosai is.
A meccset végül a hazaiak remek játékkal nyerték meg 3:0-s arányban, bebiztosítva ezzel helyüket a tabellán.












