Erdei Zsolt, egykori félnehézsúlyú és cirkálósúlyú ökölvívó, profi pályafutásának 35 összecsapásából, mindössze csak egyet veszített el. A Gyöngyösi Atlétikai Klub termében tartott edzésen a pontos technika mellett az állóképesség fejlesztése is előtérbe került.
Ha van kedve, és a fiataloknak szüksége van egy-két pofonra, akkor be szokott állni – emelte ki lapunknak Erdei Zsolt, ökölvívó világbajnok. Célja a fiatalok motivációja, visszavonulása óta az edzősködéshez fordult, két klubban is vezetőként tevékenykedik, valamint szívesen járja az ország különböző egyesületeit is, így jutott el Gyöngyösre is.
Kiemelte, az ökölvívás nem csak a versenyzésről, hanem a fiatalok neveléséről is szól, hiszen sokan vannak, akik nem akarnak mérkőzésekre járni. Ők is szeretnének megtanulni valamilyen mozgásformát. Hangsúlyozta, elég sok gyerek elkallódik, csak a telefont nyomkodják vagy éppen az utcán mászkálnak, ha őket be tudják húzni az edzőterembe, azt már sikernek könyveli el.
Edzése során nagy hangsúlyt fektetett a technikára, ugyanakkor az állóképesség fejlesztése sem maradt el. A csapat az edzés során rengeteget tanult és egy nagyszerű élménnyel is gazdagodott – emelte ki Nagy László, szakosztályvezető.