Amikor a kép megmozdult – 68 éve indult el a magyar televíziózás

x Hirdetés

Tegnap, május 1-jén volt 68 éve, hogy elindult a televíziózás Magyarországon. 1957. május 1-jén kezdte meg hivatalos adását a Magyar Televízió, amely hosszú éveken át valódi csodának számított. A tévé egy ablakot nyitott a világra: nemcsak a családokat, de a szomszédokat is közelebb hozta egymáshoz, hiszen sokan közösen nézték az adásokat.

x Hirdetés

Bár a próbaadások már 1957. február 23-án elindultak, ezek még tesztjelleggel zajlottak. A műszaki hibák kijavítása után május 1-jén sugározták az első hivatalos műsort, amely egy élő közvetítés volt a május 1-jei felvonulásról, és ezen a napon szerepelt először a nyilvánosság előtt Kádár János is az 1956-os forradalom leverése óta.

Fotó: Fortepan

A közvetítést egy kék-fehérre festett kisbuszból irányították a Hősök terén, ahol négy új kamera rögzítette az eseményeket. A képet a központi stúdión keresztül továbbították, és nagyjából kétezer tévékészüléken lehetett látni az adást. Ez volt a televízió hivatalos indulása, de akkoriban még csak Budapest és néhány nagyváros nézői láthatták a műsort.

A rendszeres adások ezután heti három napon voltak elérhetők: két estén filmet vetítettek, egy napon pedig színházi előadást vagy sportműsort. 1957 júliusában elindult az első TV-híradó, december 31-én pedig egy különleges szilveszteri műsort sugároztak – ez a hagyomány máig él.

A műsorszórás fokozatosan bővült: 1958-ban már négy, 1960-ra öt adásnap volt hetente, 1968-tól pedig hat, hétfőnként adásszünettel. Egészen 1989 januárjáig kellett várni arra, hogy minden nap legyen adás Magyarországon.

A magyar televíziózás történetének része lett a Gyöngyösi Városi Televízió is, amely öt évvel később, 1994. november 20-án sugározta első adását. A szerkesztőség 1998-ban pályázat útján elnyerte a 24 órás sugárzási jogot az UHF 27-es csatornán. Kezdetben kétnaponta jelentkeztünk híradóval, 1999-től viszont már heti öt alkalommal, minden munkanapon láthatják nézőink a friss híreket. Több mint 30 éve arra törekszünk, hogy gyorsan, pontos információt kaphassanak azokról, amik Gyöngyösön vagy a térségben történnek. Mert mi helyben, képben vagyunk.

x Hirdetés

A Zaporozsec is begördült május elsején (Fotógalériával.)

Májusfa áll – a hagyomány él!